Örökség névre kersztelt borcsaládunk egyik ékköve a főként idősebb tőkékről származó, szigorú hozamkorlátozással készített, igen lendületes, elegáns karakterű vörösbor, fűszeres illat és ízvilággal, főként az érett meggy és cseresznye jegyeivel. Igazi Kékfrankos karakter, újfás jegyek nélkül!
Ez a szívünkhöz oly közel álló borcsalád az új arculatunkban az Örökség nevet viseli, kifejezve az őseink iránt érzett tiszteletünket és felelősségünket, hogy az ő örökségükkel jól sáfárkodjunk.
Tradícionális borainkat, mint a Kadarka, Kékfrankos és a Bikavér évek óta a borvidék meghatározó termelői által használt egyedi, „Szekszárd palackba” töltjük.
A palack használatának szigorú feltételei vannak, hiszen csak a három említett borfajta kerülhet bele miután a palackot használó pincészetek képviselői által alkotott zsűri a vak kóstoló eredményeképpen erre engedélyt ad a jelenlévő zsűritagok minimum 65 %-os igen szavazatával.
A minősítés legfőbb kritériumai a tisztaság, a szekszárdi karakter és a fajta karakter megléte, kerülve az erős újfahordós jegyeket.
Erre a borunkra azért vagyunk nagyon büszkék, mert Anglia több michelin csillagos éttermének borlapján is jelen vagyunk vele.
alkohol: 14,0 %, cukormentes extrakt:28,8 g/l, összes sav: 5,3 g/l, redukáló cukor:1,8 g/l
Szenta-hegy, Tóth-völgy, Iván-völgy
A szinte tökéletes évjárat! A tavasz átlagosat mutatott, majd hosszú, meleg, de hőségnapoktól mentes nyár következett, megfelelő mennyiségű és eloszlású csapadékkal. Az évjáratot igazából a hibátlan ősz koronázta meg, hiszen napos és száraz volt, így egészen október végéig kint lehetett tartani a termést a tőkéken. A vörösborok tökéletes harmóniát és fineszt mutatnak nagy beltartalommal, szép és kifinomult savakkal, kellő mennyiségű, de tökéletesen érett tannintartalommal. A fehérborok és a rosék is gyönyörűek lettek, komoly beltartalommal, vibráló savakkal, komplex és igen gyümölcsös karakterrel.